2011. december 20., kedd

Péter első levele 3,1-7

3,1
Ugyanígy, ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, hogy ha közülük egyesek nem engedelmeskednek az igének, feleségük magaviselete szavak nélkül is nyerje meg őket,
3,2
felfigyelve istenfélő és tiszta életetekre.
3,3
Ne a külső dísz legyen a ti ékességetek, ne a hajfonogatás, arany ékszerek felrakása vagy különféle ruhák felöltése,
3,4
hanem a szív elrejtett embere a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével: ez értékes az Isten előtt.
3,5
Egykor a szent asszonyok is, akik az Istenben reménykedtek, így díszítették magukat: engedelmeskedtek férjüknek,
3,6
ahogyan Sára engedelmeskedett Ábrahámnak, és urának nevezte őt. Az ő leányai lesztek, ha jót tesztek, és ha nem féltek semmiféle fenyegetéstől.
3,7
És ugyanígy, ti férfiak is, megértően éljetek együtt feleségetekkel, mint a gyengébb féllel, adjátok meg nekik a tiszteletet mint örököstársaitoknak is az élet kegyelmében, hogy a ti imádkozásotok ne ütközzék akadályba.

Péterről tudjuk, hogy házas ember volt, hiszen Jézus meggyógyította anyósát (napát), de feleségéről, házas életéről, családjáról nem ír a Biblia. Életkoráról sem tudunk semmit, de a későbbi ábrázolások idősebb, ősz emberként mutatják, ezzel feltehetőleg arra kívántak utalni, hogy ő volt a tanítványok leghatározottabb személyisége, és Jézus is őt tekintette annak, minden emberi gyengesége ellenére.
Amíg Jézussal járt, nemigen élhetett feleségével, hogy utána hogyan tudta megosztani apostoli elhívását családi életével, nem tudjuk. De levelének idézett soraiból az derül ki, hogy jól ismerte kora társadalmában a házas élet erkölcsét, szokásrendjét, elvárásait. Bár akkor egyértelmű volt a férfiuralom, Péter felismerte, hogy a család gyakorlati hitéletében inkább az asszonyok buzgólkodtak, ezért rájuk bízta, hogy elsősorban példamutatással segítsék férjeiket, családjuk tagjait az Istennek tetsző élet gyakorlásában.
Valójában így van ez kétezer év óta. Ha körülnézünk egy istentiszteleten, sokkal több nőt látunk, mint férfit. Hasonló arányokat találunk a diakóniai, missziói szolgálatokban is. Isten a női lélek fogékonyabb voltát felhasználja országa építésére. Adjunk ezért hálát, és mi férfiak vegyünk példát hívő nőtestvéreinktől. Szívet melengető, amikor a házaspárok együtt vesznek részt a gyülekezet életében. Hálát adok Istennek, hogy nekünk ezt lehetővé tette, minket erre elhívott.
Mándy Tamás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése