Máté evangéliuma 17,1-13

17,1	Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, és felvitte őket külön egy magas hegyre.
17,2	És szemük láttára elváltozott: arca fénylett, mint a nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, mint a fény.
17,3	És íme, megjelent előttük Mózes és Illés, és beszélgettek Jézussal.
17,4	Péter ekkor megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: "Uram, jó nekünk itt lennünk. Ha akarod, készítek itt három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek."
17,5	Még beszélt, amikor íme, fényes felhő árnyékolta be őket, és hang hallatszott a felhőből: "Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, reá hallgassatok!"
17,6	Amikor a tanítványok ezt hallották, arcra borultak, és nagy félelem fogta el őket.
17,7	Ekkor Jézus odament, megérintette őket, és így szólt hozzájuk: "Keljetek fel, és ne féljetek!"
17,8	Amikor föltekintettek, senkit sem láttak, csak Jézust egyedül.
17,9	Miközben jöttek lefelé a hegyről, megparancsolta nekik Jézus: "Senkinek se mondjátok el ezt a látomást, amíg fel nem támad az Emberfia a halottak közül."
17,10	Erre megkérdezték tőle tanítványai: "Miért mondják akkor az írástudók, hogy Illésnek kell előbb eljönnie?"
17,11	Ő így válaszolt: "Illés valóban eljön, és helyreállít mindent.
17,12	Mondom nektek, hogy Illés már eljött, de nem ismerték fel, hanem azt tették vele, amit csak akartak: így fog szenvedni tőlük az Emberfia is."
17,13	Ekkor megértették a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik.

Sok magas hegyen jártam élemben, lépkedem magas havasok villogó csúcsain, gyönyörködtem fenséges havasokban, de semmi nem volt fogható, ahhoz az élményhez, mikor lábaim a Tábor hegyre vittek fel, mikor kezemben foghattam az út porát, mikor széttekinthettem onnan, ahova Jézus felvitte tanítványai közül Pétert, Jakabot és Jánost. 

Nem volt ott más csak ők, csend lehetett, talán szellő sem rebbentette meg az ágakat, és ekkor csoda történt. Nem is akármilyen, olyan ajándékot kapott a három tanítvány, amilyen csak a kiválasztottaknak jár. Láthatták Jézus fénylő arcát, ragyogó ruháját, Mózest és Illést, amint beszélgetnek, szemtől szemben álltak az Elküldöttel, életünk Urával, aki fellebbentette előttük az isteni titkot. Micsoda élmény lehetett Péterék számára, milyen felfoghatatlan, megérthetetlen helyzet. Nem csoda ha sátrak akartak készíteni, ott maradva, ahol életüket beragyogta Krisztus fénye. És ekkor meghallhatták az Atya hangját is, amint biztatja őket szeretett fia követésére, szívük megremeghetett és térdre borultak félelmükben. Életre szóló fenséges tapasztalások. És, aki tudja, hogy földi útja a keresztre vezet, fájdalmak, árulások között megérinti őket „keljetek fel és ne féljetek”. Micsoda biztatás, micsoda hír ez mindnyájunknak. Jézus bevon minket legbelsőbb körébe, nekünk ad mindent, ami az övé. Miénk a tanítása, a megértése, a szeretete, a megváltása. Bármikor vele lehetünk, hegyen vagy völgyön, fent és lent, kint és bent…..csak kövessük őt, járjunk vele, higgyünk benne. Akkor hozzánk lép, felragyog az arca, megérint és biztat bennünket.

Fördős Kata