32,1
Figyeljetek, ti egek, hadd szóljak, a föld is hallja meg
számnak mondásait!
32,2
Esőként szitáljon tanításom, harmatként hulljon mondásom,
mint permet a zsenge fűre, záporeső a pázsitra.
32,3
Bizony, az Úr nevét hirdetem, magasztaljátok Istenünket!
32,4
Kőszikla ő, cselekvése tökéletes, minden útja igazságos.
Hű az Isten, nem hitszegő, igaz és egyenes ő.
32,5
Elromlottak, nem fiai már, hitványak; fonák és hamis
nemzedék ez.
32,6
Így fizettek ti az Úrnak, ó, bolond és esztelen nép?! Hisz
atyád ő, ki teremtett, ő alkotott s erőssé tett.
32,7
Emlékezz az ősidőkre, gondolj az elmúlt nemzedékek éveire!
Kérdezd atyádat, elbeszéli, véneidet, majd elmondják:
32,8
A Felséges részt adott a népeknek, és szétosztotta az
emberfiakat, megszabta a népek határait, Izráel fiainak száma
szerint.
32,9
Mert az Úr része az ő népe, Jákób a kimért öröksége.
32,10
Puszta földön talált reá, kietlen, vad sivatagban.
Körülvette, gondja volt rá, óvta, mint a szeme fényét,
32,11
mint mikor a sas kirebbenti fészkét, és fiókái fölött
repdes, kiterjesztett szárnyára veszi, evező-tollán hordozza
őket.
32,12
Az Úr vezette egymaga, nem volt vele idegen isten.
32,13
A föld magaslatain hordozta, a mező termésével etette.
Mézzel táplálta a sziklából, olajjal a kősziklából.
32,14
A tehenek vaját, juhok tejét bárányok kövérjével, a
básáni kosokat és bakokat a búzaliszt legjavával etted, és a
szőlő vérét, a színbort ittad.
32,15
Meghízott Jesúrún, kirúgott a hámból - meghíztál,
kövér, hájas lettél! - és elvetette Istent, alkotóját,
elhagyta szabadító kőszikláját.
32,16
Idegen istenekkel ingerelték, utálatosságokkal
bosszantották.
32,17
Szellemeknek áldoztak, nem Istennek, isteneknek, akiket nem
ismertek, újaknak, kik nemrég jöttek, akiket az atyák még nem
féltek.
32,18
Kőszikládat, aki nemzett, elfeledted; elfeledted Istent, aki
világra hozott!
32,19
Látta az Úr, és megutálta bosszúságában fiait s
leányait,
32,20
és ezt mondta: Elrejtem arcom előlük, meglátom, mi lesz a
végük! Állhatatlan nemzedék ez, fiak, kikben hűség nincsen.
32,21
Semmit érő istenekkel ingereltek, hiábavalóságokkal
bosszantottak. Semmit érő néppel ingerlem én is, bolond nemzettel
bosszantom őket.
32,22
Mert tűz lobban fel haragomtól, ég a Seól fenekéig,
megemészti a földet s gyümölcsét, felgyújtja a hegyek alapjait.
32,23
Veszedelmet halmozok rájuk, nyilaim mind rájuk szórom,
32,24
éhség gyötri, láz emészti őket és a keserű halál;
vérengző vadakat küldök rájuk és porban csúszó mérges
kígyókat.
32,25
Kint a fegyver gyilkol, bent meg a rémület: mind ifjat, mind
szüzet, csecsemőt s vénembert.
- Add, Istenünk, hogy ne legyünk hűtlenek irántad, ne felejtsük el, hogy nem magunknak és nem bálványoknak köszönhető az életünk, hanem Neked! Te vagy, aki körülveszel, óvsz és gondod van ránk, "mint mikor a sas kirebbenti fészkét, és fiókái fölött repdes, kiterjesztett szárnyára veszi..." Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése