19,38 | Ezután az arimátiai József, aki Jézus tanítványa volt - de csak titokban, mert félt a zsidóktól -, megkérte Pilátust, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte neki. Elment tehát, és levette Jézus testét. |
19,39 | Eljött Nikodémus is, aki először éjszaka ment hozzá, és mirhából és aloéból készült kenetet hozott, mintegy száz fontnyit. |
19,40 | Fogták tehát Jézus testét, és leplekbe takarták az illatszerekkel együtt, ahogyan a zsidóknál szokás temetni. |
19,41 | Azon a helyen, ahol Jézust megfeszítették, volt egy kert, és a kertben egy új sír, amelybe még senkit sem helyeztek. |
19,42 | Mivel közel volt a sír, a zsidók ünnepi előkészülete miatt ott helyezték el Jézust. |
„…és levette Jézus testét…”
Míg Jézus élt, alig került szóba, hogy a Megváltó test is. Csak olykor egy-egy utalás a nem létező lakóhelyre, vagy a szombaton éhesen kalászt tépő tanítványokra. A test akkor lett fontos, amikor a büntetés, a düh, a megtorlás terepe lett. Az olvasó szörnyülködve szembesül azzal, hogy a féktelen emberi gonoszság mily fájdalmat képes okozni a törékeny testnek.
 |
| William Johnson: Lamentation, 1939. |
De van másfajta valóság is. A gondoskodó, szeretetteljes, áhítatos érintés valósága. Ahogyan két tiszteletre méltó férfi, arimátiai József és Nikodémus férfias gyöngédséggel illetik a halott testet. Elkérik a testet. Halandó a halandótól kér engedélyt, hogy elvihesse a halhatatlan Isten Fiát. Porszem kéri a porszemet, hogy rendelkezzék a világ Teremtőjének testéről. A császár gyáva szolgája utat enged a gyöngédségnek. Az élettelen testet leemelik. A szögeket ki kell húzni, s visszafelé elvégezni a gyilkos cselekvések sorát. De az idő kerekét visszaforgatni nem lehet. Ami megtörtént, visszavonhatatlan: elvégeztetett. Az emberi gesztusok: a puha érintés, a test gondos gyolcsokba tekerése, a bepólyált ember elhelyezése a sírban mind-mind az Atyához vezető mennyei visszaút földi kísérői.
Nevezhetjük-e hiábavalónak azt, ha valaki szeretettel szolgál az elmúlónak? Az ilyen jóindulatú, szent cselekedet feljegyeztetik az élet könyvében, mert az örökkévalóságra mutat.
Sebestyén Katalin
