2010. december 6., hétfő

Hétfő, Zsid 2,5-18

Mert nem angyalok uralma alá rendelte az eljövendő világot, amelyről szólunk. Sőt valahol valaki így tett bizonyságot: "Micsoda az ember, hogy gondolsz rá, vagy az embernek fia, hogy gondod van rá? Rövid időre kisebbé tetted őt az angyaloknál, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg, mindent lába alá vetettél." Ha ugyanis mindent alávetett neki, akkor semmit sem hagyott, ami ne lenne neki alávetve. Most ugyan még nem látjuk, hogy minden uralma alatt azt azonban látjuk, hogy az a Jézus, aki rövid időre kisebbé lett az angyaloknál, a halál elszenvedése miatt dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hiszen ő Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált. Mert az volt méltó Istenhez, akiért van a mindenség, és aki által van a mindenség, hogy őt, aki számtalan fiát vezeti dicsőségre, üdvösségük fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé. Mert a megszentelő és a megszenteltek mind egytől származnak, ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni, amikor így szól: "Hirdetem nevedet testvéreimnek, a gyülekezet körében dicsérlek téged." És ismét: "Én őbenne reménykedem" majd újra: "Íme, itt vagyok, én és a gyermekek, akiket az Isten adott nekem." Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt; és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak. Mert nyilván nem angyalokat karol fel, hanem Ábrahám leszármazottait karolja fel. Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez, hogy irgalmas és hű főpap legyen az Isten előtti szolgálatban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. Mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek.

A keresztény hagyomány Jézusra vonatkozó lényeges bibliai megfogalmazásait olvassuk. Talán nem vagyok egyedül azzal, hogy hozzászoktam a legkülönbözőbb dolgokon elgondolkodva a kérdéshez: mihez képest ekkora, ennyi és ilyen? A fényt az abszolut fekete testhez képest mérjük, a hőmérsékletet a viz fizikai tulajdonságaihoz hasonlitjuk, vagy az abszolút nullához, a térfogat és a súly mérésekor is a viz a segitség. Hogyan mérjük az emberséget. Az embert saját képére teremtette a Mindenható, valóban óriási dolgokra képes az ember a keréktől a gőzgépen keresztül a számítógép vezérelt űrhajóig óriási az iv, de a történelem ugyanakkor teli van népirtással, kapzsisággal, önzéssel és hatalomvággyal. A képmás torzképpé vált. Jézus az abszolút tökéletes ember a kapaszkodónk. A tökéletes ember már nem képmás, hanem maga az Isten. A tökéletes ember nem a maga érdekeit nézi, hanem feláldozza az életét is. Ezzel az őrülten csodálatos tettel lett a halálon is úr Megváltónk. Ezzel adott mintát nekünk is - a magunk gondja legyen legalább néha az utolsó, vegyük észre előbb a másokét!
Fekete Márton

2 megjegyzés:

  1. Kedves Marci!
    KÖSZÖNJÜK!
    szeretettel üdv
    cszs

    VálaszTörlés
  2. Fekete Márton igéhez fűzött utolsó mondata (vegyünk mintát), mindnyájunk számára megszívelendő. Sajnos a gyakorlatban még az is sokszor előfordul, hogy a mások gondjából elöszor kiszűrjük a saját gondunk megoldásának a lehetőségét.

    VálaszTörlés