2011. április 15., péntek

Pál első levele a Korinthusiakhoz 11,1-16

11,1 Legyetek a követőim, mint én is követője vagyok a Krisztusnak. 11,2 Dicsérlek titeket, hogy emlékeztek minden tanításomra, és úgy tartjátok meg a hagyományokat, ahogyan átadtam nektek. 11,3 Szeretném, ha tudnátok, hogy minden férfinak feje a Krisztus, az asszony feje a férfi, a Krisztus feje pedig az Isten. 11,4 Minden férfi, aki fedett fővel imádkozik vagy prófétál, szégyent hoz a fejére. 11,5 De minden asszony, aki fedetlen fővel imádkozik vagy prófétál, szintén szégyent hoz a fejére, mert ugyanolyan, mintha megnyírták volna. 11,6 Mert ha az asszony nem fedi be a fejét, akkor vágassa le a haját, ha pedig szégyen az asszonyra hajának levágása vagy leborotválása, akkor fedje be a fejét. 11,7 Mert a férfinak nem kell befednie a fejét, mivel ő az Isten képe és dicsősége, az asszony ellenben a férfi dicsősége. 11,8 Mert nem a férfi van az asszonyból, hanem az asszony a férfiból. 11,9 Mert nem is a férfi teremtetett az asszonyért, hanem az asszony a férfiért. 11,10 Ezért tehát kötelessége az asszonynak, hogy méltóságának jelét viselje a fején, az angyalok miatt is. 11,11 De az Úrban nincs asszony férfi nélkül, sem férfi asszony nélkül. 11,12 Mert ahogyan az asszony a férfiból van, úgy a férfi is az asszony által van, mindkettő pedig Istentől van. 11,13 Ítéljétek meg magatokban: illik-e az asszonynak fedetlen fővel imádkozni az Istenhez? 11,14 Vajon maga a természet is nem arra tanít-e titeket, hogy szégyen, ha a férfi megnöveszti a haját, 11,15 az asszonynak ellenben ékesség, ha megnöveszti a haját, mert neki fátyolként adatott a haj. 11,16 Ha pedig valaki ebben a dologban vitatkozni akar: nekünk nincsen ilyen szokásunk, sem Isten gyülekezeteinek.

Nocsak, nocsak! Milyen fontosak lettek hirtelen a külsőségek ennek a puritán apostolnak – gondoltam először. Van rajta kalap, nincs rajta kalap… hosszú haj, rövid haj? Esetleg kopasz?? Bevallom őszintén, még az a kérdés is felmerült bennem, hogy vajon hány versből állana ez az igerész, ha Pál korában ismertek lettek volna a mai fodrászati megoldások (hajfestés, melírozás, ondolálás, hajbeültetés,…) Sok mindenről lehetne beszélgetni ezen szakasz kapcsán, a házasságtól kezdve a feminizmuson át a homoszexualitásig. Fontos is, hogy beszélgessünk ezekről!
De vajon miért foglalkozik Pál ilyen sok versen keresztül a külsőségekkel, a férfi és a nő közötti különbségekkel? Hiszen, ahogy maga is mondja, az Úrban egyek vagyunk. Egyek vagyunk, de nem ugyanazok. Hiszem, hogy Isten nem véletlenül teremtette a férfit férfivá, a nőt pedig nővé. Ezért hiszem azt is, hogy Istennek fontos, hogy a nők teljes egészében és teljes életen át megélhessék a nőiességüket, amiképp a férfiak pedig a maguk férfiasságát. Azt gondolom, megnyugtató hír hallani valamennyi férfitársam számára, hogy nem kell annyira bosszankodni, amikor a feleség/barátnő annyit szépítkezik a tükör előtt, vagy már megint fodrászhoz/kozmetikushoz szeretne menni. Mert ez Isten rendelése. (Hogy is mondja Pál? „…kötelessége az asszonynak…”!) És talán megnyugtató hír valamennyi nőnek is hallani, hogy nem kell annyira bosszankodni azon, hogy „mennyivel könnyebb a férfiaknak, de jó lenne inkább férfinak lenni…”, mert ez is Isten rendelése. 
Torday Gábor

1 megjegyzés:

  1. Jaj nekem, rövid hajú nő vagyok, ráadásul a hajamat festetem, de nem sminkelek :-)

    Az a kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy Pál zsidó volt és a zsidók kis sapkában járnak. Van ehhez valami köze annak, hogy most leveteti a férfiakról a fejfedőt?

    Orsi

    VálaszTörlés