7,24 Onnan elindulva elment Tírusz vidékére. Bement egy házba, és azt akarta, hogy senki ne tudja meg ottlétét. De nem maradhatott titokban, 7,25 mert azonnal tudomást szerzett róla egy asszony, akinek a leányában tisztátalan lélek volt, és miután eljött hozzá, a lábai elé borult. 7,26 Ez az asszony görög volt, sziroföníciai származású, mégis azt kérte, hogy űzze ki az ördögöt a leányából. 7,27 Jézus így szólt az asszonyhoz: "Hadd lakjanak jól először a gyermekek, mert nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak." 7,28 Az pedig ezt válaszolta neki: "Úgy van, Uram, de a kutyák is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsáiból." 7,29 Erre így szólt hozzá: "Ezért a szóért mondom: menj el, leányodból kiment az ördög." 7,30 Amikor azután hazaért az asszony, látta, hogy a gyermek az ágyon fekszik, és az ördög már kiment belőle.
Nem csak kétezer évvel ezelőtt volt nehéz a megszokott vallási, nemzeti körből, a jól begyakorolt és alkalmazott hitéleti keretekből kilépni. Ez ma sem könnyű. Minél idősebb leszek, annál kevésbé rugalmas és a megszokott helyett az újat nehezen, vagy egyáltalán nem veszem át.
Jézus erre mutat példát, hogy ki szabad és ki kell szakadni saját köreinkből, mert a küldetés, amely bennünk is munkál a Szentlélek által, erre késztet. Engem is. Naponként. A „pogány világ” a mai munka-, iskolai, hivatali környezet nagy próba a keresztyén embernek, de ahogy a gyermekét gyógyultnak kívánó pogány asszony, úgy a hitetlennek tartott környezetünk is sóvárog a gyógyulásra. Ehhez a lelki megújuláshoz nekünk is meg kell tennünk minden, hogy egy lélek se vesszen el miattunk.
Az ördögűzés, mint gyógyítás nagyon összetett cselekvés. Módját a mai napig is tanítja a katolikus egyház (Vatikán), de az elme megbomlása és a gonosz erők működése orvosi és lelkészi együttműködést igényelnek ahhoz, hogy el lehessen választani az orvosi esetet (beteg – pld. epilepsziás) a „megszállottság”-tól, ha ez lehetséges. A könyvek és mai filmek is sokat foglalkoznak az ördögűzéssel (The Exorcism of Emily Rose, The rite). Hogy milyen lehetett annak az evangéliumban szereplő pogány asszony lányának a baja a tisztátalan lélek miatt, nem tudjuk, de azt olvashatjuk, hogy még ezen is tudott Jézus segíteni, pedig „körön kívüli” személyről volt szó.

Berzétei László
Nekem erről az igéről mindig az alázat jut eszembe. A morzsákkal is beérni, ami az asztalról leesik, amelynél az Úr osztja bőségesen az eledelt a híveinek. Ami a kutyáknak is járt.
VálaszTörlésElég neked az én kegyelmem.
Igen Uram, elég, elég!
Köszönöm!
cszs